Stranger Things-bemutató
Őszintén szólva egy picit pironkodok, s nem csak amiatt, mert egy olyan sorozatról fogok most írni amiről nagyon nehezemre esik nem elfogultan beszélni. Hanem amiatt is, mert eléggé elhanyagoltam az oldalt az utóbbi fél évben.
Ennek sok oka volt, a lényeg viszont, hogy innentől kezdve megint megpróbálok többet foglalkozni a blogommal. Viszont vissza a sorozatra!
Első megnézése óta szerettem a Stranger Things-et és lelkesedésem nem hagyott alább azóta sem. Már nagyon várom a hamarosan érkező harmadik évadot, de addig is gondoltam, hogy kiírom magamból azt az élményt amit nekem ez a sorozat az elmúlt két szezon alatt okozott nekem.
A 80-as évekbeli közép-amerikai kisváros Hawkins mindennapi életét egy 12 éves srác, Will Byers eltűnése zavarja meg. A fiú furcsa körülmények között veszett nyoma amikor hazafelé ment a barátja házától. Az eset hatására Will anyukája összeomlik és megszállottan kezd a saját fiú után kutatni.
Ezt követően több megmagyarázhatatlan eset is történik a közelben, így a gyanú egyre fokozódik, hogy a közelben lévő tudományos laborban történtek kapcsolatban állnak a városban történtekkel. A helyi rendőrfőnökre vár a feladat, hogy megtalálja az összekötő linkeket a két hely között.
Eközben Will barátai is megunják a tétlenséget és elkezdenek saját is maguk nyomozni, hogy minél hamarabb rátaláljanak a barátjukra. Helyette viszont egy kopaszra borotvált lányt találnak, aki vélhetőleg kapcsolatban lehet a kis srác eltűnésével. Ja, emelet kiderül az is, hogy a lánynak szuper-képességei is vannak.
Ami ezután jön az színtiszta nosztalgia hangulatú sci-fi, dráma, horror, coming-off age sztori, megspékelve egy olyan atmoszférával, ami utánozhatatlanná tette a Stranger Things-et.
Nagyon kevés sorozat van ami után azonnali rajongást és szenvedélyt kezdek érezni. Nálam ilyen sorozatok voltak a Trónok Harca, a Westworld, a Dokik, a Sherlock és legújabban a Stranger Things!
Számomra ezek azok a szériák amik miatt hálát adok, hogy felismerték a formátumban rejlő lehetőségeket, és a rengeteg csapnivaló szappanopera helyet valódi értékeket képviselő sorozatok kerülhetek a képernyőink elé.
Én legalább is ilyen minőségű szórakozást választanék ha lehet. Mert, a Stranger Things (kellene valami rövidítés az ismétlések miatt, legyen ST) az a széria, amit elég csak egyetlen szóval jellemezni: Minőség!
True Story: két éve amikor debütált a sorozat és minden, de tényleg minden platformon azt lehetett olvasni, hogy ez minden idők legkirályabb sorozata amit valaha készítettek.... hát erősen vakartam azért a fejem.
Majd másfél-két hónappal a megjelenése után rá vettem magam, hogy mégis nézem már meg, hogy miért rajongják ennyire körbe ezt a sorozatot. Így kora este leültem a gépem elé, elindítottam az első részt....és ott ragadtam éjfélig.
Egyszerűen annyira tudott magába szippantott az atmoszférája az ST-nek, hogy tényleg nehezen vettem rá magam, hogy ideje lenne már elraknom magam holnapra, hogy szabályosan nem tudtam rendesen aludni sem.
Egy biztos: Én, aki tényleg nem szokta ledarálni egyben a sorozatokat, hanem szép komótosan epizódról epizódra- hétről hétre nézi az a kedvenceit, ebben az esetben napok alatt végignéztem az első évadot, és aztán még-egyszer, és közben élveztem minden percét. Szerintem ez jelzés értékű nálam.
Valamint a tény, hogy a sorozat elérte nálam azt is, hogy nosztalgikusan tekintsek a 80-as évekre, arra a korszakra, amiben még nem is éltem és szabályosan elkezdtem irigységet érezni, azokra akik akkor élték a fiatal korukat, szintén elmond egyest mást.
Szóval én is rajongóvá váltam, mert, ha objektíven is nézem, nem igazán lehet és tudok belekötni, valamint nem is szeretnék. Minden itt van, ami egy igazán kiváló sorozathoz kell: fordulatos történet, jól megírt karakterek, kitűnő színészek, egyedi hangulat és remek rendezés.
Mindez egybegyúrva egy olyan robbanó elegyet alkot, aminek hatása alól nem tudott kivonni magadat és beránt Hawkins világába. Szó szerint beránt és nem enged amíg ki nem végzed a sorozatot, hogy aztán újra megnézd és átéld ezt a mozgóképes csodát, amit nem tudok eléggé magasztalni.
A történet erősen épít a misztikumra, sokáig abszolút nem tudjuk, hogy mi a történik a karakterekkel és emiatt jócskán érnek meglepetéseket. A háttér és kiegészítő-információkat is kellően jó ütemben adagolják, és bár maradnak megválaszolatlan kérdések mégsem érezzük, hogy magunkra lettünk hagyva.
Eleinte nagyon sablonos szereplőket kapunk (a lusta de jó szívű rendőr, az aggódó anyuka, a kekeckedő tinédzserek, a kőbunkó szívtipró stb.), ám ahogy halad előre a történet úgy egyre több réteg kezd kibontakozni vagy megjelenni rajtuk, és kezdenek kivetkőzni a már megszokott sztereotípiáktól.
Példának ott van Nancy akit én speciel az elején nagyon, de nagyon idegesítőnek találtam és legszívesebben elástam volna a saját kertembe. Ellenben az első évad végére már jobban izgultam érte, mint bármelyik karakterért korában.
Hiszen a tipikus okoskodó, magát felsőbbrendűnek tartó lányról kiderül nagyon sok minden ami nagyon sokat árnyal rajta és lesz szerethető személy. Na ezt nevezzem én jellemfejlődésnek!
De talán ez nem véletlen, sőt ez alapvető koncepció lehetett a készítőktől. Fogjunk néhány gyakori filmes karaktert (főleg a nyolcvanas évekből) adjunk eleinte nekik szokásos mélységet és hagyjuk, hogy a néző mondjon ítéletet felettük.
Aztán csavarjunk egy nagyot az egészen, helyezzük-be őket teljesen idegen szituációkba, amik által jobban meglehet ismerni őket így a néző revideálhatja az elején tett valószínűleg téves következtetéseit.
A készítők a Duffers testvérek nagy tisztelettel nyúltak a kor meghatározó filmjeihez és emeltek át egyes elemeket a projektjükbe. Az E.T., A dolog, az Állj mellém, Szellemirtók és megannyi más ikonikus film egy-egy képsora elevenedik meg a szemünk előtt.
Ezért érződhet sokak számára a nosztalgia vasút mivel ezek a jelenetek annyira kitűnően lettek a képernyőre víve, hogy sokszor kereshetjük az állunkat a földön.
A műfaj keverékek között is nagyon jól megtalálták az egyensúlyt. Tény, hogy itt is azért már innen onnan sablonokból építkezik, de azt olyan minőségben tesz, hogy az elképesztő.
Ráadásul ezekhez még hozzá jön technikai megvalósítás valamint a zene is, és te atyaúristen! Én ennyire magával ragadó zenét még nem hallottam. Eleve van egy sajátos atmoszfératetemerő hatássá már az opening-nek amely felkészít, hogy mi vár rád ha belépsz Hawkins különös világába.
Vagy mondjam pontosabban, az Upside Down világába, ami legalább annyira kiszámíthatatlan és rejtélyes mint az egész széria. Felteszel egy kérdést, és ha választ kapsz is rá az újabb mellék kérdéseket fog szülni. Nem ismerheted ki teljesen ezt fordított világot, ellenben a rabjává válhatsz ha nem vigyázol. (Hmm... honnan is ismerős is ez nekem? Sztalker-Zóna?)
